Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az első...

 2012.09.30. 19:53

A villamoson ültünk egymásnak átellenben. Valahogy pont úgy ült, hogy az üvegen keresztül akarva akaratlanul is láttam. Elég kevés ruha volt rajta és ami volt az is igen feszes. Szép formás mellei voltak és dús, kirúzsozott ajkai. Nem tudom mi van belémkódolva ilyen téren, de ez egyszerűen beindít.

Gondolatban már le is vetkőztettem, apránként, minden egyes ruhadarabját külön-külön. Közben sokáig élveztem a teste szépségeit, a dekoltázsát még melltartóban, aztán a melleit anélkül. Az egyre hegyesedő mellbimbóit és a finom bőrű hasát. 

Megfordítottam. A fenekét mintha körzővel rajzolta volna meg egy ókori isten. Megfordult és rámnézett, a nyakán lévő izmok megfeszültek, a válla íve lenyűgöző volt így. Rámnézett, nagyon vadító volt. Nem bírtam magammal, egyszerűen rögtön magamévá akartam tenni. 

Odaléptem hozzá, közben letoltam a nadrágom, ő pedig elémtérdelt és szopni kezdett a vörös rúzsos ajkaival. Nem sokat kellett dolgoznia rajtam, mert már egyébként is állt a cerkám, mint a cövek. De mivel baromi jól csinálta hosszú perceken át élveztem minden pillanatát.

Majd megfogtam a csípőjét és elkezdtem dugni hátulról, félig állva. Nagyon tetszett neki, a kezét hangosan az üveghez csapta, azt hittem be fog törni. Ügyesen mozgott rajtam, néhány perc alatt a csúcsra is repített. A végén a szájába élveztem, ő akarta így, nagyon rutinos volt, mintha egy pornófilmforgatásról lépett volna ki. 

Ekkor beért a villamos a megállóba.

Gondolatban sokszor eljátszottam ezt ha valami jó csajt láttam az utcán. Főleg még az utolsó kapcsolatom végén, amikor már csak nevében volt kapcsolat. De rájöttem, hogy balfaszság csak gondolatban játszadozni erről. Miért ne tehetném meg a valóságban is? Persze nem a villamoson, vannak a jó ízlésnek is határai. 

Így ismertem meg Gabit. Egy kellemes nyár végi nap volt, én már facér voltam vagy két hónapja és vágytam valami újra. Gondolatban vele is lefutattam a filmem, De utána átültem mellé, ránéztem, ő rámmosolygott. Megszólítottam, meghívtam egy italra aznap este. Később a lakására mentünk, úgyhogy elég jó folytatása is lett a dolognak. Ez közel egy éve volt, azóta kellemes kapcsolatot ápolunk egymással. De erről részletesebben írok legközelebb. :)

Címkék: szex erotika dugás villamos pajzán

A bejegyzés trackback címe:

https://swingerpacak.blog.hu/api/trackback/id/tr214811133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Na egy újabb unatkozó grafomán ferfi( vagy nő).

Kattintásvadász cìmek, cliffhanger a végére, jön is a nép a sok kamu sztorira.

Sok sikert.
a legjobban akkor jársz, ha meg sem erőlteted magad az irással ( most sem tetted) és a Romana regényújságból kiollózol egy két részt...
Az ilyen hányadék szarok hogy jutnak index-főoldalhoz a második bejegyzésükkel? Egyrészt barátom, beteg vagy, ha úgy gondolod, ezt akárkinek is el kell mondanod. Ez kb. olyasmi dolog, mint amikor 12-13 évesen a pöcsük méretével hencegnek a srácok. Már amennyiben igazak a sztorik. Ha meg nem igazak, akkor meg azért vérgáz. Szóval, te írók gyöngye, mindenképpen csíraság, amit művelsz.
A kamu swingernőci után egy újabb fosadék.
ez mi ez a szar ez????????????

inkább ennék megköveesedett fehér kutyaszart hugyban áztatva fospermettel meghintve minden reggel,mint hogy ezt olvassam...
szerintem ez a swingernőcis blog paródiája...mondjuk annak is szar. Te modern férfi, inkább dugj, de ne írj!
Szevasz!

Hagy mutatkozzam be, én vagyok a két lábon járó, őszinte jószándék!

Nos egy nőtőtl érdekes a swinger, mert ahhoz 2012-ben Mo-on be kell, h. vallja "kvázi kurva vagyok (szerintetek)"...egy faszitól ez kevés lesz a folyamatos címlaphoz...szerintem a buzulás témára kellene dolgozzál...igen-igen egy buzi gimnáziumi ének-zene tanár (lehetőleg zsidó, persze ha nem akarod nem muszáj)...ezt kajálnák a népek (állítólag a népesség 10%-a homok, enenk a fele meg ugye férfi...a zene meg mindenkié ugye...szóval brutál célcsoport)
Ha a villamos a swinger klub akkor a busz az micsoda?
facepalm. tenyleg ez van az index fooldalon? az indexes foszerkeszto lathatolag nem baszott a heten mert csak csocsok es picsak vannak az oldalon, meg ilyen szar posztok. ezzel nekem semmi bajom, csak ezeket nem az indexen keresem, es ezutan se fogom...
Basszus!

Nekem már csak az "egy SWINGER KUTYA NAPLÓJA" maradt.

A parkban dobálta gazdim a botot amikor megláttam a két oroszagár csajszit ahogyan hosszú lábaikkal ültek csendesen felizgulva a fővárosi csatornázási művek által félbehagyott szennyvízelvezető árok mellett. Nyelvük izgatóan lógott lucskos pofijukból és 8 mellbimbójuk sejtelmesen meredezett szétnyíló, átnedvesedett hasi szőrükön.Amikor melléjük léptem, hogy körbeszaglásszam izzó puncijukat a csatornából áradó szenny szaga diszkréten keveredett a tüzelés mindent elsöprő sajátos illatával, aminek egy magamfajta rutinos németjuhásznak olyan ellenálhatatlan vágykeltő hatása van, hogy rózsaszínen meredező makkom nedvesen csúszott ki a hasam aljából és herezacskóim összehúzódva várták, hogy fél liter gecimet zihálva spricceljem bolhairtós nyakörvükre.
Őrült vicsorgás és körbeugrándozás után vonyítva tettem magamévá emberpózban a világosabb szukát, aki még bár láthatóan járatlan volt a swinger világában, de gyorsan és határozottan kezdett el egyre ütemesebben morogni amire a másik farkam is megmerevedett. Ekkor vontam be Lady-t a tapasztaltabb agár lányt akit mellső lábaimmal határozottan kényszerítettem, hogy nyalja a segglyukamat fényesre amitől iszonyatos őserővel lövelltem bele az első élvezéstől az ájulás határára érő kifordult fülekkel és a talajt súróló nyelvet lógató szépségbe.
ezek után még hétszer tettem magamévá különböző pózokban a két dögöt, és olyan kielégülve hagytam ott őket, hogy észre sem vettem, hogy a sintér vitt haza.
Olyan rész lesz, amikor találkozik a swingerpupák a swingerlotyóval? Tuti Index címlap, de 1000+ kommenthez még nem elég.

1000+ kommenthez a kulcs a swingerpupák + swingerlotyó + swingerkutya kombó.
@velaxin: Mondjuk ez fasza lett!:-)

Egyszer szívesen olvasnám, h. mi jár a fiatal, vékony magyar vizsla fejében, mikor begörbült háttal, felcsapott farokkal és remegő piszkafa lábakkal láthatóan kéjes élvezettel szarik a sétálóutca viacolor burkolatára, a kerthelyiségben fogyasztó 35 ember legnagyobb örömére!
mi a következő? swinger nagyi kúrótúrája?

nembaj, majd megjelennek az egy napos nikkek, aztán a kezelője jól elbeszélget magával :D
@gloriett: @Boban: @Urfang: Köszönöm a jótanácsokat, a maga módján, mindenki hasznosakat írt! :)
@Boban: "ez kevés lesz a folyamatos címlaphoz.."

kivéve, ha bennfenteskedés folyik, mert akkor bármi kikerülhet .
@hasznavehetetlen régensherceg:
mi lesz a következő???

hát a SWINGER SZINGLI NAPJAI

ma kivertem jobbal ballal
Inkább verd ki öreg!
@hasznavehetetlen régensherceg: jaja aztán jön majd a swinger nagyi túrókúrája...
A swinger nőci végre vállalja, hogy igaziból férfi?
Esetleg a masszázsblogot író omegahímek próbálkoznak egy picit mással?
már majdnem felállt rá... de beérkezett a villamos a megállóba... :(
Engem az érdekelne, hogy összeakadtak-e már A. Halassal, a swingervagyok.blog.hu/ -ról?
Bazz, van enn;l lentebb?
swinger nőci, pasi, kutyus, angolna fenékbe, stb....

Sokat kell még tompulni a 1000+ kommentért.
El tudom gondolni, ahogy nőt sosem látott pattanásos arcú nincstelen bölcsészhallgatók bértolnokként fossák az eféle hányadékokat, gyártják a médiaszemetet.

Üzenném a poszttolónak, ezért igazán kár volt!
@velaxin: inkább ezt olvasom index címlapon :) jó írás lett.

@Herr Pacák: álmodozz csak, kispajtás. De kit kell a zsindexnél ahhoz le...ni, hogy ez címoldalas legyen?
Baszódjatok már meg az ilyen szerencsétlen fos blogokkal
Első két bekezdés után abbahagytam az olvasást, ez egy szar!
Valami kiéhezett komplexusos ember írhatta.
A sztori fake, de hogy mindez miként került az indexre??
Hamarosan induló blogomhoz számlaképes hímringyót keresek, posztgenerátor státuszba, természetben fizetek! (nem-nem ez vicc, de a többi halál komoly)
Karrier, előrelépési lehetőség (könyv - Ha a Duna-korzó mesélni kezd címmel)
Keresek még továbbá kokainista brókereket, befektetési bankárokat, pedofil pedagógusokat, de minden jó ötletet meghallgatok!
@Herr Pacák:

Ha bevetted volna a villamosvezetőt az "álom" partiba, akkor már swinger lett vóna.
@Bacu:

ez koma , ez bizony a swinger nőci paródiája ami érdemtelenül és érthetetlenül került fél éven keresztül a címlapra suta tőmondataival, látványos sztorivezetési hibákkal és eszméletlen képzavarokkal, mer' valaki eltolta bérblogger barátját egy könyvkiadásig amit 1 év múlva körülbelül 100 forintos áron fognak kiárusítani bontatlan raklapos csomagolásából.
@Boban:

A borító-terv meg van már? :-)
éljen a modern férfi meg a modern nő, akit egy italért meg lehet baszni
te kutyabaszó féreg, takarodj már a faszomba a kamu blogoddal, fosgalacsin a szádba bazmeg
@velaxin: :) Nagyon jo :)

EZT en is szivesen olvasnam. Csak lecci, felevesnel fiatalabb kolykoket hagyd ki...
Mar csak az erdekelne, ez hogyan kerul jobboldalra az ajanloba?

Blogajánló
Jehova Tanúi Vezető Testületének bemutatása Jehova Tanúinak elméjében világszerte aligha létezik fontosabb jelképe az Iste.. jehovatanui.blog.hu
@velaxin: Na ez király volt! :DDD Amúgy ez a blog tuti, hogy a swinger nőci paródiája! :)
most komolyan ez az index cimlapjára került?

azt hittem ez egy normális portál
Egyébként tényleg nem értem, hogy hogy kerülhet ez a színvonal egy online újság címoldalára. A masszázsblog nevű szörnyűséggel voltam még így. Ha ez itt azt helyettesíti mostantól, akkor nem lett jobb az olvasók helyzete. A swinger nőci egyébként szerintem egy fokkal jobb volt, bár annak is minden betűjéből süt a kamu.
@velaxin: Ezzel durván lenyomtad magát a posztot... Gratula! :)
süti beállítások módosítása